Budai Arborétum

Egy novemberi estén érdekes családi ereklye akadt a kezembe: egy nyírfakéregre írt, megcímzett, bélyeggel ellátott, s kézbesített levél 1915-ből, az orosz frontról. A levelet olvasgatván eltűnődtem a nyírfák festői szépségén, s azon, hányféleképpen kötődnek életünk mozzanataihoz.

A jól ismert és sokszor megénekelt közönséges nyírt szinte mindnyájan személyes ismerősökként üdvözöljük a kertekben vagy parkokban. De talán nem is tudjuk, hányféle és mennyire változatos küllemű nyírfa faj él még szerte a világon, sokuk kérge például nem is fehér, hanem narancsos árnyalatú vagy éppen barnás-, sőt feketés-piros színű.

A Budai Arborétumban több gyönyörű nyírfaj is megtalálható, közöttük különleges szépségű a fehértörzsű himalájai nyír (Betula utilis var. jacquemontii).

Az alapfaj, a himalájai nyír (Betula utilis) krétafehér törzsű, 15- 20 méter magasra növő, tojásdad koronájú fa. Hazája a Himalája vidéke, ahol 3300-4300 méter közötti magasságban fordul elő. A kérge kezdetben világosszürke vagy tejfehér, később papírvékony szalagokban leváló, s egészen kifehéredő. 5-8 cm hosszú levelei bőrneműek, ősszel pompás aranysárgára színeződnek. Tudományos nevében az „utilis” hasznosat jelent, ami a fa sokoldalú alkalmazására utal. Kérgét például írásra, fáját építkezésre használják, vesszőiből használati tárgyakat fonnak.

A himalájai nyír változata, a fehértörzsű himalájai nyír (Betula utilis var. jacquemontii). hazájában, a Nyugat-Himalájában szintén magas termetű fává nő. Ágrendszere kissé csüngő. Kérge vakítóan hófehér, s szélesebb szalagokban leváló. A fiatal fácskák kérge azonban még barna. A fiatal hajtások finoman szőrözöttek és ragacsosan gyantásak. A deltoid alakú levelek 5- 7 cm hosszúak, 5-7 érpár fut rajtuk végig, szélük szabálytalanul, többnyire egyszeresen fűrészes. A levelek általában mindkét oldalukon kopaszok, a fonáki oldalon mirigyesen pontozottak. A levélváll lekerekített vagy ék alakú. A levélnyél 1,5- 2 cm hosszú. A hengeres terméságazatok egyesével csüngenek, hosszú kocsányuk szőrözött.

A fehértörzsű himalájai nyír fényigényes fa, válasszunk számára napos fekvésű kertrészletet. Őszi lombszíneződése csodálatos aranyló sárga, s mivel levelei későn hullanak le, hosszan gyönyörködhetünk szépségében, majd télen a kéreg pompás díszében.

A nyírfafélék alapfajai könnyen szaporíthatók magvetéssel, sőt néhány változatuk, így a fehértörzsű himalájai nyír is. Őszre a magok a teljes érés állapotában gyűjthetők, ekkor a hengeres terméságazatokat ujjunkkal szétmorzsolva láthatóvá válnak a világosbarna színű magok. A magokat tavaszig szárazon, hűvös helyen tároljuk.

A magvetést április-májusban végezhetjük el. A vetés előtt a magokat célszerű egy napig vízben áztatni. A magvetéshez jó minőségű kerti földdel megtöltött szaporító tálcát vagy ládát használjunk, de kis mennyiségű magnál akár egy szélesebb cserép is megfelelő. A magvetés közegét egyengessük, lapogassuk simára, majd szórjuk a felszínére a magokat. A nyírfák magjai fényen csíráznak, ezért a magvetésünket nem kell földdel betakarni, legfeljebb alig 1 mm vastagon finom tőzeget hinthetünk rá. A legfontosabb, hogy a magvetés közege, illetve a magok ne száradjanak ki, ezért alapos beöntözést követően üveglappal vagy átlátszó fóliával takarjuk be, s a későbbiekben is gondoskodjunk a közeg rendszeres nyirkosan tartásáról. Ne aggódjunk, ha a csírázás esetleg kissé elhúzódik.

A kikelő és gyorsan fejlődő növénykéket ugyancsak óvjuk a kiszáradástól. Ha a csemeték már néhány centiméteres magasságúra nőttek, ültessük át őket cserépbe, konténerbe. A gyorsan fejlődő és megerősödő csemetéket hamar végleges helyükre ültethetjük, de az átültetését feltétlenül földlabdásan végezzük el.