Budai Arborétum

A jeneszter, tudományos nevén Spartium junceum a pillangósvirágúak (Fabaceae) családjának tagja. Igen mutatós, érdekes hajtásrendszerű, s gyönyörűen virágzó délvidéki cserje. Nemzetségneve a görög szál, kötél, illetve seprű jelentésű sparton szóból ered, amely arra utal, miként dolgozták- és használták fel a növény szárát.

Magyar elnevezései is részben jellegzetes hajtásrendszerére, terméseire, illetve származására utalnak, így seprűborsó, seprőzanót, seprűjeneszter vagy spanyolseprű néven is említik a növényt.

A jeneszter a Földközi-tenger medencéjének vidékén honos, ahol száraz, napos fekvésű, meleg lejtőkön gyakran előfordul. Lombhullató, nálunk többnyire 1,5- 2 méter magasra növő cserje, de hazájában a 3 méteres magasságot is meghaladhatja. Zöld vesszői hengeresek, seprűszerűen sűrűn felfelé állók. Egyszerű levelei szórtan helyezkednek el, igen keskenyek, szálas-lándzsásak, hosszúságuk 1- 2 cm. A levelek igen korán lehullanak, nyár végére gyakran alig található levél a növényen. Aranysárga, igen finom illatú pillangós virágai nagyon szépek, végálló füzérekben júniustól szeptemberig nyílnak, a fővirágzás azonban a koranyári időszakra esik. A virágokat egyébként parfümkészítésre is felhasználják. Keskeny hüvelytermései 5- 8 cm hosszúak, finoman szőrözöttek, éretten sötétbarnák, s többnyire lekopaszodnak, több mag található bennük. Nagyon érdekes, ahogy az érett termések fala hirtelen felpattan, messzire kirepítve a magokat.

Meleg, napos fekvést, száraz termőhelyet, laza és meszes talajt kedvelő faj. Hazánkban főként a szőlőtermő vidékeken próbálkozhatunk sikeresen telepítésével. Fagyérzékenysége miatt védett helyet válasszunk számára, esetleg szalma- vagy nádtakarással is megóvhatjuk a téli hidegtől. Nagyon kemény, szigorú teleken esetleg tövig is visszafagyhat a növény, de tőről újra kihajt. Az elfagyott, illetve az elöregedett és száradó (szalmásodott) hajtásrészeket tavasszal célszerű visszavágni, de 3-5 évenként a bokor erőteljes ifjítását is érdemes elvégezni, melynek eredményeként dús virágzással örvendeztet meg bennünket a növény.

Szaporítása magvetéssel történhet. A nyáron, még a hüvelyek felpattanása előtt gyűjtött termésekből kifejtett magokat télen szárazon tároljuk.. A magvetésre tavasszal, áprilisban-május elején kerülhet sor. A kemény héjú magvakat a vetés előtt célszerű egy napon át langyos vízben áztatni, vagy a magok forrázásával, illetve koptatásával elősegíteni a csírázást. A kikelő növénykéket érdemes becserepezni, mivel alig elágazó karógyökeret fejlesztenek, így az átültetést a későbbiekben rosszul tűrik. A fiatal cserepes magoncokat télen takarjuk, vagy fagymentesen teleltessük át.