Budai Arborétum

A májusi virágos cserjék egyik legszebben díszlő képviselője a fürtös gyöngycserje, tudományos nevén Exochorda racemosa. A növény nemzetségneve görög eredetű, a termések alakjára utal. 1849 óta telepítik dísznövényként. Magyar elnevezését a növény a virágbimbók gyöngyfüzérszerű elhelyezkedéséről kapta.

A Kelet-Kínában honos, lassú növekedésű lombhullató faj hazánkban 3- 4 méter magas cserjévé nő. Terebélyes, felálló, kissé katlanszerű ágrendszere kopasz. Többnyire épszélű levelei szórt állásúak, formájuk elliptikus, hosszúkás-elliptikus, rövid hegyűek, hosszúságuk 3- 6 cm, szélességük 1- 2 cm, válluk ék alakú. A levelek színe üde zöld, a fonáki oldal világoszöld. Hófehér virágai csaknem a levelek megjelenésével egy időben, májusban díszlenek, a hajtások végén 6-10 virágból álló fürtöket alkotnak. Az egyes virágok szélessége 4 cm körüli. Általában 5 sziromlevük kerekded, szétálló. Érdekes a 15 porzó elhelyezkedése, ugyanis minden szirom előtt 3-3 porzó található. A bibeszálak száma 5.

A virágzást követően igen mutatós a fürtös gyöngycserje termésdísze. Az öt tüsző kemény, papsapkára emlékeztető, 5 bordájú, tokszerű terméscsoportot alkot. Az egyes tüszőkben 1-2 mag foglal helyet. A termések sokáig díszlenek, a virágkötők előszeretettel alkalmazzák alkotásaikban.

A fürtös gyöngycserje számára tápdús, üde, normál kerti talajú területet válasszunk. A túl erősen savanyú kémhatású talajféleségeket a növény nem kedveli. Finom, mélyre hatoló gyökérzetével nemcsak a jó vízáteresztő talajokban érzi jól magát, hanem még a szárazabb, esetleg agyagos talajú termőhelyeken is kielégítően fejlődik. Napos helyet kedvel, de a félárnyékos hely is még megfelelő számára. Bár kihajtása viszonylag kései, az esetleges áprilisi-májusi fagyok nem károsítják.

A fürtös gyöngycserje pompásan nyíló szoliter. Szép megjelenése azonban csak akkor érvényesül, ha kellő teret alakítunk ki számára. Sötét színű háttér elé telepítve nem csupán virágdísze, hanem lombozata is igen mutatós. Minél idősebb a növény, annál gazdagabban nyílik.

Szaporítása hajtásdugványozással és magvetéssel történhet. A magokat télen gyűjtik, s a tél folyamán szárazon tárolják. A magvetést tavasszal végzik. A magvetéshez egy alacsonyabb cserepet vagy szaporító ládát, -tálcát válasszunk. Az edényt töltsük meg 3 részig normál kerti talajkeverékkel, majd szórjuk a felületére a magokat, s alig 1 cm vastagon takarjuk a földkeverékkel.

A magvetést gondosan öntözzük be, s ne hagyjuk kiszáradni. A kikelő növények esetleg már az első telet is a szabadban tölthetik, esetleg némi téli takarást célszerű biztosítani a számukra. A magokat végleges helyükre, a szabadba is vethetjük. A második évre növényeink már erőteljes csemetékké fejlődhetnek. A fiatal növényeket érdemes visszavágni a jobb elágazódás érdekében.