Budai Arborétum

​​​​​​​
 

Többnyire télen jelenik meg ez a hazánkban védett, díszes tollazatú énekesmadár. Fészkelőterülete az északi félgömb tajgaövezetében van, ahonnan kiszámíthatatlanul vándorol: Néhány példánya minden évben látható, de egyes években hatalmas csapatokban, inváziószerűen érkezik. Rendszertelen megjelenése miatt babonás hiedelmek kapcsolódnak hozzá, régen nagyobb csapatai láttán háborút, járványokat, dögvészt jósoltak.

Tollazatának nagy része egységesen világos- vagy vörösesbarna. A fején lévő bóbita mozgatható, csőre a tövénél kiszélesedő, fekete csík húzódik. Hosszú szárnyán sárga és fehér mintázat látható. Az öreg madarakon élénkpiros színek is felfedezhetők. A szárnyvégek tollgerince idős korban megnyúlik, innen kapta a madár a csonttollú nevet.

Tavasszal újra otthonába vonul, ahol étrendjén elsősorban rovarok szerepelnek, sajátossága, hogy ezeket akár a levegőben is képes elfogni. A hozzánk érkező példányok olyan növényi táplálékot keresnek, ami télen is a fán marad: leggyakrabban a nyugati ostorfa, a madárberkenye és a japán akác fán maradó terméseit fogyasztják. Mivel eredeti élőhelyükön ritkán találkoznak emberekkel, általában kevésbé ijedősek, a városi környezetben is könnyen megfigyelhetők. A nagyobb csapatok együtt repkednek fáról fára, ahol megtelepedve jellegzetes, ciripelésre emlékeztető hangot adnak, könnyű nyomon követni őket.