Budai Arborétum

​​​​​​​
 

40 méter magasra növő, széles kúp alakú vagy szabálytalanul szétterülő ko­ro­ná­jú, lazán ágas lombhullató fa. Levelei jellegzetes legyező alakúak, ősszel arany­sár­gá­ra színeződnek. Virága kétlaki. Kettős burkú magja éretten sárga szilvára em­lé­kez­tet, héja fehéres-hamvas (ginkgyo japánul: ezüstbarack). A lehullott mag húsa rend­kí­vül kellemetlen szagú.

Hazája Kelet-Kína. Másutt – így Japánban is – betelepített növényként él. E te­rü­leteken csontárszerű, édes belű magját étkezésre is felhasználják.

Érdekes leveleivel, jellegzetes habitusával a páfrányfenyő a legszebb díszfák egyike. Talajban nem túl válogatós (közepesen szárazságtűrő mezofiton), s a városi szennyezett levegőt is elég jól tűri. A sejtnedvükben található vegyületek miatt a kártevők nem bántják.

Viszonylag korlátozott elterjedése szaporítás­mód­jával kap­cso­la­tos. A díszfaiskolák ugyanis általában magvetéssel szaporítják, így azonban – mivel elég későn fordul termőre – nem lehet biztonsággal szétválasztani a hím- és nőivarú ­pél­dá­nyo­kat. A tömegesen kiültetett vegyes ivarú állomány viszont büdös magjával sze­me­tel. Ezért általában csak gyűjteményes kertekbe vagy nagyobb parkokba (ma­gá­no­san) ültetik. Szélesebb körű felhasználásra (pl. utcafásításra) csak a vegetatívan sza­po­rított porzós alakok ajánlhatók.